A rozmaringról azt mondják a nagyok, hogy kezdő kertészkedőknek is előszeretettel ajánlják (kertbe és szobába egyaránt), mivel nem igényes, ezért könnyen sikerélményhez juthat bárki általa. Nem kényes a talajra, szereti a tűző napsütést, de félárnyékban is szépen fejlődik, ráadásul meghálálja, ha elfelejtjük, mert elvétve szükséges csak locsolni. Ezen felül még évelő is, így teljes lenne az öröm.. Lenne.
Annak ellenére, hogy imádom (ha halat vagy kacsát sütünk, elmaradhatatlan) hosszasan vívódtam, hogy írjak-e egyáltalán róla. Hogy miért? :) Mert hatalmas kamu lenne, ha okoskodnék - marhára nem tudtam életben tartani eddig rozmaringot, a legutóbbi példányt rekordsebességgel, egy hét alatt nyírtam ki. Mentségemre szolgáljon, a férjem nem alul lukas cserépben hozta, és párhuzamosan locsoltuk mindketten – de ezt már későn konstatáltam. Nyugodjon békében szegény rozmaring. (este megosztom Veletek, hogy mi maradt belőle)
Van egy kétéves túlélőm ugyan, ami nagyon ígéretesnek tűnt, de a többi általában csak egy szezont bírt ki. Mindig a teleltetés volt problémás, pedig tényleg megpróbáltam mindent. Még ennek a Rambónak adok némi esélyt, bár elég satnya most. Bizonyára eddig is csak a szuper képességei miatt vészelte át, de hátha kitart az ereje. A tavalyi telet jobban viselte, tavasszal szép kékes-lilás virágokat hozott, amikből nyárra mag is fejlődött, amiket szépen begyűjtöttem, aztán nem lett velük semmi.
A szakirodalom azt írja, ültetés előtt áztassuk be a magokat pár órára, majd vessük el őket (kíváncsi leszek, 6-8 magot elszórtam most én is).
A virágzat egyébként ehető, szépen lehet vele ételt díszíteni. A szárdugványozás vagy a bujtatás egyszerűbbnek tűnik a szaporításra, de ebben a témában szerintem jobb, ha nem adok senkinek tanácsokat ;) az biztos, hogy nem szabad túlgondoskodni.